Feltámadt Jézus, és előttetek megy!

” A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek ( az asszonyok) a sírbolthoz, és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” Márk 16, 2-7.

Miért kellett bátorítania az angyalnak húsvét hajnalán az asszonyokat, hogy Mesterük feltámadt? Hiszen Jézus többször és nyomatékosan tanított a feltámadásáról. Ráadásul Jézus korában is reménykedtek a hívő emberek a feltámadásban. Gondoljunk csak Pál védekezésére a nagytanács előtt: Apostolok Cselekedetei 23, 1-11. Bizonyára az asszonyok is elhitték, de csak elméletileg, hogy Jézus feltámadt, és a mennyben van.

a./ Nagyon nehéz lehetett elhinniük, hogy Jézus valóságosan feltámad, mivel látták ahogy Jézust félholtra korbácsolták, a kereszthez szögezték, amint hittel kilehelte a lelkét. Tudták, hogy a lándzsa szúrása előtt már beállt a halál. Ezért sorolta fel a sírban lévő ifjú ezeket az adatokat: “a názáreti, a megfeszített”, pont úgy, ahogy mi is valakinek személyazonossági adatait mondjuk.

Tehát mintegy azonosította az angyal a Feltámadottat azzal a megfeszítettel, akit ismertek és szerettek: a valóságosan feltámadt Krisztussal.

b./ Ne csodálkozzunk, ha az asszonyok nem hitték Jézus valóságos feltámadását, hanem csak egy elméleti igazságot vallottak úgy, hogy ennek nem volt semmi köze a hétköznapi életükhöz, gyászukhoz! Ebből nem tudtak erőt meríteni.

Nem így van napjainkban is? A legtöbben csak elméletben hiszik. Ezért is mondják: “Onnan még senki sem jött vissza”. Ez a “senki se” szinte kihangsúlyozza, hogy nem hiszik Jézus feltámadását. Ezért mindig hozzá teszem: “csak Jézus” (jött vissza).

Ha Jézus onnan visszajött, akkor Ő valóban az, akinek mondta magát, és akkor igaz mindaz, amit hitről, feltámadásról, utolsó ítéletről, örök életről tanított.

c./ A legtöbben nem azt hiszik, amit a keresztyén egyház tanít, hanem szétválasztják a földi- és az örök életet. Úgy gondolják, hogy amely testben élnek itt a földön, az a halál után majd az örök álmát alussza. Azután pedig valami lélekként élnek majd az örökkévalóságban, elszakadva a földi léttől. Ez nem a keresztyén tanítás! Mi ezzel szemben a test feltámadását hirdetjük. Jézus is, mi

is testben támadunk fel. Igaz, nem földi, hanem mennyei testben. Ebben kell Isten ítélőszéke elé állnunk. És pontosan úgy, ahogyan Jézusnál is azonos volt, aki meghalt, azzal aki feltámadt! Csak a testének az anyaga más: a mulandóságban por és hamu, az örökkévalóságban pedig valami mennyei valóság. Ezt mi még szinte elképzelni sem tudjuk.

A sírban lévő angyal második üzenete: “előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt…”

Vajon Jézus a tanítványai előtt jár, vagy utánuk megy, ahogyan a jó Pásztor példázatában olvassuk? A tanítványai előtt jár, de az elveszetteknek után megy. Innen tudom lemérni, hogy hol állok a hitben. Ha valaki még nem tapasztalta, hogy Jézus vezeti, akkor még nem a tanítványa.

Két okból küldte őket Galileába: az egyik lelkigondozói, a másik pedig missziói. Jézus szeretetteljes lelkigondozása, hogy Galileában, az első szeretetük helyén akart ismét találkozni velük, ahol a legtöbb csodát élték át, ahol a legboldogabbak voltak vele.

De lehet ennek egy missziói értelme is: Galilea a pogány világot jelentette. Ezzel a pogányok közé, tehát a misszióba küldte őket.

Ki kellene végre lépnünk a magunk ismeretségi köréből, és el kellene indulnunk a mi ‘galileánkba’, azok közé, akikről azt gondolnánk, hogy hozzájuk nem érdemes! Ne mindig ugyanazokat hívjuk! Merjünk tovább lépni! Merjünk távolabb menni, a mi Galileánkba. A legtöbb keresztyénnek nem az a baja, hogy nem hívogat, hanem az, hogy mindig ugyanazokat, akik már megkeményítették a szívüket. Másokkal pedig egyáltalán nem törődnek.

Éppen a misszióban tapasztaljuk meg, amit Jézus ígért: “ti veletek vagyok minden napon”, tehát előttünk jár, megáldja a szavunkat, és arra hallgatnak majd azok, akik ma még idegenek.

Riskó János